Július végén ismét lehetőségem volt a DXN rendezvényein tolmácsolni és ezúttal is sikerült összekötni a munkát egy kis városnézéssel: három venetói gyöngyszemet és Firenzét jártam be. Ebben a posztban Veronáról, Rovigóról és Padováról mesélek nektek, Firenze külön posztot kap majd, mert ott tudtam a legtöbb időt eltölteni.

Veronában most nem töltöttünk túl sok időt, csak egy rövid sétára és ebédre álltunk meg, de Verona szerintem olyan, mint egy különleges és drága Tokaji esszencia: elég csak belekóstolni és már néhány cseppje is maga a teljes mámor.

A barátaim leginkább Júlia erkélyére voltak kíváncsiak, így itt kezdtük a mini városnézést.

Ezután egy kellemes kis bolyongásra indultunk Verona napsütötte utcáin, megálltunk egy kicsit a Piazza delle Erbe-n és beültünk egy gyors ebédre a Tosca Cafè Bistrotba. Ezt a helyes kis bisztrót csak ajánlani tudom: kedves és gyors a kiszolgálás, az ételek pedig nagyon ízletesek.

Ebéd után sétáltunk még egyet, gyönyörködtünk a folyóparti panorámában, majd robogtunk tovább Rovigo felé, ahol aznap este 20 órakor kezdődött a rendezvény.

Szerencsére jóval 20 óra előtt megérkeztünk a hotelbe, és egy gyors zuhany után úgy döntöttem kihasználom a rendelkezésemre álló majdnem két szabad órát és bebaktatok a városközpontba.

Rovigo egy csendes, nyugodt, hangulatos kisváros és gyalogosan andalogva kényelmesen felfedezhető.

A lehető legjobb időpontot sikerült kifognom, mert amint beértem a Palazzo Roverellához, alkonyodni kezdett. Rovigo a naplementében egyszerűen elbűvölő, egy igazi napcsókolta kis ékszerdoboz.

Itt már bent is vagyunk a városka szívében: az élet a Piazza Vittorio Emanuele II-n zajlik, ez a munka utáni baráti találkozók és a randevúk helyszíne, de simán csak újságot vagy könyvet olvasni is kiülnek ide a helyiek.

Rovigóban az emberek nyugodtak, semmi stresszt nem lehet érzékelni és nem nagyon vannak hozzászokva a turistákhoz. Jó néhányan néztek rám furcsán a sétám során. 🙂

A hotelben szereztem egy térképet és azzal indultam neki a városnak. Tudom, egy kicsit vintage vagyok így a Google Maps korában, de én egyszerűen imádok klasszikus várostérképpel mászkálni. El is teszem őket emlékbe.

Nagyon gyorsan ráhangolódtam Rovigóra, úgyis fogalmazhatnék, hogy teljesen elvarázsolódtam. A naplemente, a szépséges reneszánsz házak, a macskaköves utcák, az Aperol és a fagyi illata a levegőben… igazi, ízig-vérig olasz mesevilág ez a hely!

Az utcák tiszták és itt-ott gyönyörűen gondozott, virágos, szökőkutas parkok bukkannak fel.

Sajnos véget kellett vetnem a varázslatnak, mert a turista időm lejárt és el kellett indulnom a hotel felé. A Dómot azért még gyorsan megnéztem, bár órákig is el tudtam volna állni ez előtt a csodálatos palladiano stílusú bazilika előtt. Meg hát bemenni is jó lett volna, na de majd legközelebb. 🙂

Másnap reggel korán keltem, mert aznap délután indult vissza a vonatom Padovából Milánóba. Aludhattam volna tovább is a Best Western kényelmes kis ágyikójában, de úgy voltam vele, hogy ha már egyszer itt vagyok, akkor belekóstolok egy kicsit Padovába is. Eddig mindig csak átutazóban voltam itt, az olasz családom nem túl szívesen jön ide, mert az egyik nagynéni itt volt huzamosabb ideig kórházban és sajnos emiatt rossz emlékeket kötnek a városhoz. Úgyhogy egy gyors reggeli után vonatra szálltam Rovigóban és megcéloztam Padovát.

Egyáltalán nem bántam meg a döntésem, mert teljesen belehabarodtam Padovába! Ez a város annyira, de annyira olasz! Milánó egy nyüzsgő világváros, Róma az örök város, Firenze, Velence és Verona akármilyen szépek is, de nehezen élvezhető turistavárosok lettek az idők során, Padova azonban az a hely, ahol tényleg azt a hamisíthatatlan olaszos életérzést kapja az ember. Ráadásul gyönyörűszép és remekül karbantartott, tiszta és igencsak gazdag látnivalókban.

A vasútállomásról villamossal gyorsan a város központjába érhetünk. Itt található a Caffè Pedrocchi, Olaszország egyik leghíresebb kávézója, melyet 1831-ben alapítottak. A különleges kávék mellett ízletes süteményeket is megkóstolhatunk náluk. Történelmi múltjából kifolyólag nem egy budget kávézó, de életreszóló élmény.

Innen a Piazza delle Erbe felé vettem az irányt, ahol nyüzsgő piacot találtam.

A Piazza delle Erbe után a padovai zsidónegyedbe, a Ghetto di Padova-ba is elsétáltam, majd visszakanyarodtam a via Roma-ra és megcéloztam a Prato della Valle-t.

A Prato della Valle nem csak Olaszország, de Európa egyik legnagyobb tere. Egyszerűen nincsenek szavak arra, hogy mennyire szép, mintha csak egy megelevenedett képeslapba csöppentem volna!

Ez nem egy klasszikus értelemben vett tér, hanem igazából egy elipszis alakú monumentális tér, 78 szoborral, körbefutó vízzel, egy kis zöld szigettel és szökőkúttal a közepén. És hogy az élmény még teljesebb legyen, a Prato körüli árkádos épületek is mesébe illőek!

A 78 szobor olyan fontos személyeket ábrázol, akik valamilyen módon kötődtek a városhoz. Magyar érdekesség, hogy Báthory István erdélyi fejedelem szobrával is találkozhatunk!

Nagyon sok időt töltöttem a Pratón ámuldozással, így a tér szélén található Szent Jusztinia-bazilikára már nem maradt sajnos időm. Ezt a bazilikát amúgy sokan összekeverik a város védőszentjéről elnevezett Szent Antal-bazilikával, de ahhoz még tovább kell egy picit sétálni.

Most csak kívülről csodáltam meg a bazilikát, és megígértem neki, hogy visszajövök még és jól megnézem majd belülről is. 🙂

A hangulatos árkádok alatt visszaballagtam a pályaudvarra, fagyival a kezemben és önelégedett mosollyal az arcomon, hogy milyen ügyes is voltam kora reggel, hogy alvás helyett bevonatoztam ebbe a fantasztikus városba! Ahogy Facebookon is írtam a padovai képemhez: új szerelmem lett, a neve Padova!

Remélem élveztétek ezt a kis venetói barangolást velem. Hamarosan jövök a firenzei beszámolóval, addig is kövessetek Facebookon és Instagramon is! 😉